2013.10.13. A Pátria rádió Világosság református műsorának október 13-ai ajánlata

2013. október 11., péntek

A Pátria rádióban október  13-án a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsorban szó lesz arról, hogyan csendesítette le Jézus a tengert a tanítványok kérésére. A témák között szerepel Györkyné Tóth Szilvia alsómihalyi lelkipásztor beiktatása, a csicsói gyülekezet, valamint megemlékezünk Megyesi László magyarbődi lelkipásztorról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A tenger háborog, Jézus nyugodtan alszik a hajóban. Csak a tanítványok nyugtalankodnak. De amikor felébresztik őt, azonnal cselekszik. Mert ő tud uralkodni a természeti erők felett is. A tenger lecsendesítésének  üzenetéről szól igehirdetésében Erdélyi Flégel Tímea ógyallai lelkipásztor.

Szeptember 29-én iktatták be az alsómihalyi egyházközség élére Györkyné Tóth Szilviát, akit a gyülekezet presbitériuma egy éves szolgálata után még 2005-ben választott meg lelkipásztorául.  Az ünnepélyes aktussal viszont csak most zárult le a választási folyamat. Hogy miért kellett ennyi ideig várni és mit jelent a beiktatás a lelkipásztor számára, az kiderül a vele készített beszélgetésből.

Csicsó az Alsó-Csallóközben, Nagymegyertől délre, Komáromtól nyugatra fekszik a Duna bal partjának közelében. Református temploma 1788-ban épült klasszicista stílusban, tornyát 1796-ban építették. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint 1292 lakosából  471 vallották magukat reformátusnak, de sok a felekezeten kívüli és a semelyik valláshoz sem tartozó is. Mégis jó közösségnek tartja a csicsóiakat Lévay Attila lelkipásztor, aki már 13 éve pásztorolja a gyülekezetet. A vele készített beszélgetésből kiderül, hogy miért.

Ötvenkét éves korában  szeptember 27-én adta át lelkét Teremtőjének Megyesi László, a magyarbődi gyülekezet lelkipásztora, aki a teológiai tanulmányai bejezésétől kezdve itt szolgált két nyelven – magyarul és szlovákul - 27 éven keresztül. Rá való emlékezésül a műsorunkban  három évvel ezelőtt elhangzott prédikációjából idézünk fel egy részletet.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.

A műsort a Pátria rádió hétfőn 11.05 órakor megismétli.


Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

Legyünk felkiáltójelek!

„A Szeretethíd nem más, mint a szeretet adása a másik felé. Ha a másikkal valami jót teszek, akkor az a szeretet megnyilvánulása. Ha valamit széppé ... ...

Akikkel összefutottunk az Egység napján

A rendezvény szervezői tízezer résztvevővel számoltak. A felvidékről huszonnyolc busz érkezett a jubileumi Egység napjára. De jöttek máshonnan is autóbuszokkal vagy autókkal, hogy találkozzanak a ... ...

Krisztus szolgálata a legfontosabb közös ügyünk

Tíz évvel ezelőtt jött létre a Magyar Református Egyház. Ennek a jubileumát ünnepelte a református közösség Debrecenben. A jubileumi évforduló kapcsán az egység megéléséről kérdezzük ... ...

Nyelvészkurzus

Calvin János Teológiai Akadémia és a Jakab István-díj polgári társulás ingyenes anyanyelvi továbbképző tanfolyamot hirdet „Erős vár a nyelv” megnevezéssel. ...

A felvidéki reformátusok is gazdagították az Egység Napjának programját

Volt mit tenniük azoknak, akik a Magyar Református Egység Napjára utaztak Debrecenbe. A két fő program – a Kossuth téri ünnepélyes megnyitó és úrvacsorás istentisztelet – mellett ... ...

Események

Egyházmegyei közgyűlés

2019.05.26. / Lenke / A Gömöri Református Egyházmegye tavaszi közgyűlésére 2019. május 26-án, vasárnap 15.00 órakor kerül sor a lenkei református templomban. ...

Nőszövetségi konferencia

2019.05.26. / Perbenyik / A Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesülete 2019. május 26-án, vasárnap 15.00 órakor konferenciát tart a perbenyiki református templomban. ...

Egyházmegyei kórustalálkozó

2019.05.26. / Garamsalló / A Barsi Református Egyházmegye 2019. május 26-án, 14.00 órakor kórustalálkozót tart a garamsallói református templomban. ...

Felnőttképző est

2019.05.29. / Hanva / A Gömöri Református Egyházmegye felnőttképző estjére 2019. május 29-én, szerdán 18.00 órakor kerül sor Hanván. Előadást tart Bölcskei Gusztáv A ... ...

Összetartozás napja

2019.06.02. / Abaújszina / Az abaújtornai református gyülekezet ünnepi istentisztelet keretében 2019. június 2-án, 14.00 órakor tartja meg a helyi református templomban az összetartozás ... ...