2012. február 05., vasárnap - Áta
Látogatóink száma a mai napon: 61  Összesen: 516791
Sion Rádió Beregszász
Sion Rádió
2010. 07. 30


Az új kormányprogram leggyakoribb jellemzője a "nem". Azaz, hogy mit "nem" fog megtenni. Ez érvényes a közelmúltban nagy vihart kavart hazafiassági törvényre is. Az SDKÚ-DS, SaS, KDH, Most-Híd alkotta kormány nem érvényteleníti a törvényt, de még a módosítását sem tervezi.
Különbség a régi és az új kabinet között a törvény betartásának ellenőrzésében várható.

A Szlovák Nemzeti Párt volt iskolaügyi minisztere, Ján Mikolaj által fenyegetésszerűen hangoztatott ellenőrzésektől az iskolaigazgatóknak nem kell tartaniuk. Iveta Radičová azt javasolta az alapiskolák és középiskolák igazgatóival való szerdai találkozásokon, hogy a törvény által előírt állami szimbólumokat a diákok a képzőművészeti órákon készítsék el, és azok közül a legszebbek kerüljenek az osztály falára. A szeptember 1-jén életbe lépő hazafiassági törvény ugyanis kimondja, az osztályokban ki kell helyezni a szlovák állami zászlót, az állami himnusz és az alkotmány szövegét is.
A törvény betartásának ellenőrzését az oktatásügyi minisztérium nem tervezi. Ez egyébként is a megyei hivatalok hatásköre, és Nyitra megyéből már jelezték, nem készülnek erre. Nagyszombat megyében, Eperjes megyében és Besztercebánya megyében viszont igen. Ugyancsak a megyei költségvetés feladata anyagi hátteret biztosítani az állami szimbólumok legyártására, illetve megvásárlására, és azok eljuttatására a megye iskoláiba.

felvidek.ma

műsorajánló

SPORT ROVAT

    

Déltől kezdődően minden órában, a hírek és az időjárás jelentés után  Antal István várja a hallgatókat időszerű sporteseményekkel kapcsolatos összefoglalókkal.

 

Aktualitásokkal, végeredményekkel és a legfrissebb eseményekkel várjuk az érdeklődőket a hét minden napján.

2011. 06. 08 - 00:00