Javultak az iskolázottsági mutatók

Javultak az iskolázottsági mutatók
2017. június 08., csütörtök

Javultak az iskolázottsági mutatók Magyarországon a 2011-es népszámlálás és a tavaly októberi mikrocenzus között - közölte a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási főosztályának vezetője a köztelevízióban.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Kovács Marcell azt mondta, jellemzően az idősek az alacsonyabb végzettségűek. Ahogy ők "kilépnek", úgy emelkedik a lakosság iskolázottságának szintje.A népesség fele legalább érettségivel rendelkezik, a 25 évnél idősebbek több mint egyötöde pedig diplomás. A felsőfokú végzettségűek aránya továbbra is magasabb a nők körében - tette hozzá.A főosztályvezető megjegyezte, hogy az iskolázottság tekintetében jelentős területi különbségek rajzolódnak ki. A diplomások aránya kiemelkedően Budapesten a legmagasabb, míg a kistelepüléseken a legalacsonyabb.

Letölthető hanganyagok

Napi útravaló

20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Kép: 20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Hatalmas hó esett a napokban. Mindent betakart. Utat, házat, szántóföldet, erdőt, mezőt. A temető csendje is mélyebb lett. Fehér dunnájába zárta a zokogások árját, amelyek ott köröztek a délnyugati sarokban, egy ifjú friss sírhantja felett...

20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

Kép: 20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

A tömegcikk soha nem érték, csak az egyedi. Ezért kell az, ami különleges. Egy ország olyan, mint a benne élő emberek, akik a nemzetet alkotják...

20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

Kép: 20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

A portás bácsi szokatlanul nagy csoportot nevettetett a pultja előtt, közelebb érve azt is látta, hogy apró poharak sorakoznak a pulton. Az öreg, mikor észrevette, intett neki is, hogy jöjjön közelebb...

20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Kép: 20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Talán közhelyszerű megállapítás, de mégis igaz. A környezetünkben lévő kapcsolatok jó része azért nem működik, mert nem vagyunk egymással őszinték...