Az Akadémia szeretettel várja presbiterek és érdeklődő gyülekezeti tagok jelentkezését
Jelentkezési határidő: szeptember 30. A képzés neve: a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Presbiteri és Gyülekezeti Munkásképző Népfőiskolája, a képzés időtartama: 4 félév, jellege pedig gyakorlati jellegű tanulmányi kurzus, tanórák hallgatásával, csoportos beszélgetéssel, valamint fórummal. Főbb tantárgyak: bibliaismeret, hitismeret, egyházismeret és egyháztörténet. A képzés célja: a résztvevők megerősítése keresztyén helytállásukban, presbiteri és más egyházi szolgálatuk végzésében
Ismerjük meg egymást - A zene, mint missziói eszköz
Alpha kurzus indul a debreceni Csapókerti Református Gyülekezetben. A képzés gyakorlati útikalauz a keresztyén hit alapjainak megismeréséhez, amely során a résztvevők választ kaphatnak az egyházról, Istenről és a Bibliáról feltett kérdéseikre.
2012. 02. 06 - 11:00






