Tehetséges zenészek az Európa Rádióban

Tehetséges zenészek az Európa Rádióban
2016. november 15., kedd

Pályájuk elején álló tehetséges zenekarokat és előadókat mutatott be 2016-ban is az Európa Rádió. A Cseh Tamás nyomdokain elnevezésű magazinban anyaországbéli és határon túli zenészeket ismerhettek meg a hallgatók, olyanokat, akik részt vettek a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjában...

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Pályájuk elején álló tehetséges zenekarokat és előadókat mutatott be 2016-ban is a Tiszáninneni és a Tiszántúli Református Egyházkerület tulajdonában lévő Európa Rádió. A Cseh Tamás nyomdokain elnevezésű magazinban anyaországbéli és határon túli zenészeket ismerhettek meg a hallgatók, olyanokat, akik részt vettek a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjában.

Az Európa Rádió mindig fontos célnak tartotta, hogy a hallgatósága számára bemutassa a vételkörzetében, vagy azon kívül élő fiatal tehetségeket, művészeket, sportolókat, vagy az élet más területén kiemelkedő teljesítményt nyújtókat. Korábban a Talentum, az Új Generáció vagy az Esélyt adunk című műsorok karolták fel a tehetségeket. Utóbbinak külön értéke volt, hogy határon túli, erdélyi és kárpátaljai nehéz helyzetben élő tehetségek kaptak benne szerepet.

Miután az Európa Rádió idén is sikerrel pályázott a Cseh Tamás Programban, így lehetőséghez jutott a tavalyi huszonhat részes műsorsorozat után egy ötvenkét részes sorozat elkészítésére. A ,,Cseh Tamás nyomdokain” című magazin az esti Zenesáv részeként jelent meg, kedden a tízes hírek után volt hallható, és ezt csütörtökön illetve szombaton hasonló időpontban megismételték.

A műsorban egy-egy zenekarral és előadóval beszélgettek, arról, hogy kik voltak a zenei példaképeik, hogyan kezdődött a pályájuk, illetve milyen céljaik és terveik vannak a jövőt illetően. A sorozatban volt rock és folk, jazz, ska és világzene, tehát szinte minden stílus képviseltette magát, így aztán hazai zenei élet új hullámának széles palettáját megismerhették a hallgatók.

Miután az Európa Rádió mindig fontosnak tartotta a fiatal tehetségek bemutatását, így elmondható, hogy a ,,Cseh Tamás nyomdokain” című műsorsorozat elérte célját!

Letölthető hanganyagok

Napi útravaló

20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Kép: 20170203 - Hol vagy? - Szalay László Pál

Hatalmas hó esett a napokban. Mindent betakart. Utat, házat, szántóföldet, erdőt, mezőt. A temető csendje is mélyebb lett. Fehér dunnájába zárta a zokogások árját, amelyek ott köröztek a délnyugati sarokban, egy ifjú friss sírhantja felett...

20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

Kép: 20160630 - Hungarikum - Dr. Enghy Sándor (ism.)

A tömegcikk soha nem érték, csak az egyedi. Ezért kell az, ami különleges. Egy ország olyan, mint a benne élő emberek, akik a nemzetet alkotják...

20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

Kép: 20160629 - A megosztott öröm - György András (ism.)

A portás bácsi szokatlanul nagy csoportot nevettetett a pultja előtt, közelebb érve azt is látta, hogy apró poharak sorakoznak a pulton. Az öreg, mikor észrevette, intett neki is, hogy jöjjön közelebb...

20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Kép: 20160628 - Őszinteség - Thoma László (ism.)

Talán közhelyszerű megállapítás, de mégis igaz. A környezetünkben lévő kapcsolatok jó része azért nem működik, mert nem vagyunk egymással őszinték...