Hit, közösség, kultúra az Agnus Rádió hullámhosszán

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Az Agnus Média által működtetett Agnus Rádió 10-ik évét ünnepli ebben az évben, mely 2002. december 24-én szólalt meg először karácsonyi ajándékként Kolozsvár és 30 km-es körzetben élő hallgatóságának. Akkor ez volt Erdély egyetlen magyar nyelvű közösségi rádiója, mely napi 8 órában szól most már az internet segítségével határon túl is. Közösségi jellegéhez illően betekint az erdélyi és a kárpát-medencei magyar közösségek életébe is és kihangosítja azt, a Kárpát-medencei Református Rádiótanácsban kezdeményezett kárpát-medencei rádiós hálózatnak köszönhetően. A kitűzött célokat kis munkacsapattal és önkénteseink lelkes munkájával valósítja meg. Kolozsvár magyar közössége számára összekötő kapocs szeretne lenni, amelyik továbbadja a keresztyén hitet, megőrzi magyar kultúránkat és a közöségünk mindennapjairól tudósít.

Támogatóink

 

 
 
 
              

Agnus blog

Lelki hungarikum: öko-fogadalomtétel és a Teremtő ünneplése a bakonybéli Szent-kút mellett

Második éve rendezték meg az erdő-övezte Szent-kúti kápolna előtt a Teremtésnapi öko-ünnepetA főszervező Dr. Békefy Lajos református lelkipásztor, öko-újságíró, világvallás-kutató köszöntőjében Kányádi Sándor e ... ...