2012. február 05., vasárnap - Áta
Látogatóink száma a mai napon: 57  Összesen: 458538
Agnus Rádió
Agnus Rádió
2010. 07. 12
Keresztyén zenefesztivált szerveznek Kézdivásárhelyen szeptember 4-én, a Református Kollégium udvarán. A szervezők szerint azzal a céllal szervezik az eseményt, hogy a zenén keresztül minél több ember találkozzon Istennel.
A nap folyamán egész Erdélyből lesznek fellépők, 12 együttes szolgál az ingyenes eseményen. Bővebb információ az eseményről és az együttesekről a www.ittazido.ro honlapon található. (Agnus Rádió, K. G.)

műsorajánló

Vasárnapi beszélgetés

 

A házasság hete című kezdeményezés Angliából indult el, Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. A szervezők szerint a házasság hete nem egy olyan rendezvénysorozat, amely egyegyházi vagy politikai perspektívát promoválna, azonban ilyenkor az egyházaknak, civil szervezeteknek lehetőség adatik arra, hogy a házasságot értékként mutassák be, olyan értéket, amely évezredes történelemmel rendelkezik, és amelyet a Biblia szemszögéből is szemlélhetünk, hiszen a Bibliában szereplő történetek, hazásságok jó példát mutathatnak nekünk arra nézve, hogy a saját házasságunkat hogyan kezeljük.

A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt. Vasárnapi beszélgetés rovatunkban a Kolozsváron, ebből az alkalomból szervezett eseményekbe tekinthetünk be, Sógor Árpád református lelkipásztorral és Magó Zsolt adventisa lelkipásztorral Kiss Gábor beszélgetett.

 

Szerkesztő: Kiss Gábor

2012. 02. 05 - 13:20