Agnus Rádió
2010. 06. 08
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2010. június 11-én román-magyar felsőoktatási fórumot rendez Kolozsváron. Ez az első olyan alkalom, amikor a két ország felsőoktatási vezetői ilyen nagy létszámban találkoznak annak érdekében, hogy megvitassák a magyar és a román, illetve a romániai magyar felsőoktatás helyzetét, valamint tárgyaljanak a felsőoktatási rendszerek továbbfejlesztéséről és az együttműködés lehetőségeiről.
A fórum fő célja az, hogy a két ország felsőoktatása közötti együttműködés további lehetőségeit megalapozzák, kiemelt figyelmet fordítva a magyarországi és a romániai magyar intézmények közötti kapcsolatokra. Ezalkalommal aláírásra kerül a romániai felsőoktatásban magyar nyelven tanuló diákok tehetséggondozását elősegítő együttműködési szerződés. E napon – szintén első alkalommal a szervezet történetében – a Magyar Rektori Konferencia Plénuma Magyarország határain túl, Kolozsváron tartja plenáris ülését, ahol megválasztja a szervezet új vezető tisztségviselőit. A Plénum ülésén aláírásra kerül három további együttműködési szerződés is, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Miskolci Egyetem, a Pannon Egyetem, illetve a Budapesti Gazdasági Főiskola között. Ezek célja együttműködés kiépítése és fejlesztése a partner-egyetemek között az oktatás, a tudományos kutatás és az akadémiai élet egyéb területein. (Agnus Rádió, K. G.)
- 400 000 erdélyi magyar véleményére kíváncsi az Erdélyi Magyar Néppárt
- Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben
- Aranyoszék megerősítette kapcsolatát Hargita megyével
- Leváltották a szenátus elnökét
- Schmitt Pál szerint nemzetpolitikára van szükség határon túli politika helyett
- Karácsony előtt megnyithatják az Arad-Temesvár autópályát
- Kolozsváron indít gyárat az amerikai Pfizer gyógyszergyártó
Keresztyén Élet: Groundwork - angol műsor
So, what kind of book is the Bible? What is the Bible really about? Is it a handbook for successful living? Is it a guidebook about the way to heaven? Is it a textbook of theology, a source for formulating doctrines? Or is it a storybook about Jesus?
Luke 24:44-49
Milyen könyv a Biblia? Miről is szól a Biblia valójában? A sikeres élet kézikönyve? Egy útikönyv, amely utat mutat a mennyországba? A teológiai és hittudományi tankönyvek forrása, amely segítségével dogmák születnek? Vagy csak egy meséskönyv Jézusról?
Alapige:Lukács 24:44-49
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
2012. 02. 09 - 14:20










