2012. február 05., vasárnap - Áta
Látogatóink száma a mai napon: 56  Összesen: 458537
Agnus Rádió
Agnus Rádió
2010. 06. 07
Gyűjtést szervez az Erdélyi Református Egyházkerület Elnöksége a magyarországi árvízkárosultak számára. Az egyházkerületek püspökeivel folytatott beszélgetés és helyzetfelmérés után azzal a kéréssel fordul az elnökség az egyházkerület gyülekezeteihez, hogy közös összefogással siessenek az árvíz sújtotta területeken élők megsegítésére. A beérkezett összeget a kerület saját tartalékalapjából kipótolva átutalja a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, amely az adományokat hivatott kezelni.
A 2005-ös Udvarhelyszéki árvízkor az anyaországiak példátlan segélyezési hullámmal igyekeztek enyhíteni a víz okozta károkat - derül ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Gondviselés Segélyszervezet által aláírt közleményben. A négy szervezet ugyancsak gyűjtést szervez a vészhelyzetbe került Magyarországiak számára. A széleskörű segélyezés megszervezése érdekében a négy szervezet a Nemzeti Összetartozás Napján szervezetközi együttműködést hozott létre. A szervezetek már megkezdték az emberi és tárgyi erőforrásaik mozgósítását, az első önkéntes csapatok már a helyszínen tevékenykednek. A szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint várják további erdélyi társadalmi szervezetek, intézmények, valamint az egyházak bekapcsolódását a segélyezési együttműködésbe. A segélyezési tervekről és a felajánlások részleteiről Szabó Lászlónál, a 0732340981-es telefonszámon, valamint az arviz2010@gmail. com elektronikus postafiókkal állnak az érdeklődők rendelkezésére. A pénzbeli felajánlások fogadására a Gondviselés Segélyszervezet kizárólagosan e célra nyitott és elkülönítve, közös felügyelet alatt kezelendő bankszámláit használják - áll a közleményben. (Agnus Rádió, K. G.)

műsorajánló

Vasárnapi beszélgetés

 

A házasság hete című kezdeményezés Angliából indult el, Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. A szervezők szerint a házasság hete nem egy olyan rendezvénysorozat, amely egyegyházi vagy politikai perspektívát promoválna, azonban ilyenkor az egyházaknak, civil szervezeteknek lehetőség adatik arra, hogy a házasságot értékként mutassák be, olyan értéket, amely évezredes történelemmel rendelkezik, és amelyet a Biblia szemszögéből is szemlélhetünk, hiszen a Bibliában szereplő történetek, hazásságok jó példát mutathatnak nekünk arra nézve, hogy a saját házasságunkat hogyan kezeljük.

A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt. Vasárnapi beszélgetés rovatunkban a Kolozsváron, ebből az alkalomból szervezett eseményekbe tekinthetünk be, Sógor Árpád református lelkipásztorral és Magó Zsolt adventisa lelkipásztorral Kiss Gábor beszélgetett.

 

Szerkesztő: Kiss Gábor

2012. 02. 05 - 13:20