2012. február 05., vasárnap - Áta
Látogatóink száma a mai napon: 56  Összesen: 458537
Agnus Rádió
Agnus Rádió
2010. 05. 30
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2010. május 28-án tartott közgyűlése ünnepi határozatban örökítette meg a Magyar Parlament által 2010. május 26-án elfogadott törvényt, amely kettős-állampolgárságot biztosít a Kárpát-medencében élő magyarok számára.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület abbéli reményét is kifejezi, hogy végre megszakad az anyaországi, főleg baloldali politikusok által képviselt tartózkodó magatartás a leszakított területeken élő magyarokkal szemben. A Csűry István püspök és Kovács Zoltán főgondnok által aláírt dokumetum kimondja, hogy nem vonja kétségbe sem a román, sem a szlovák kettős-állampolgárság létjogát, ugyanakkor követelik, hogy a Magyar Országgyűlés által szentesített kettős-állampolgárságról szóló törvényt mindenki tartsa tiszteletben.A közlemény szerint elutasítanak minden olyan megszólalást, vagy szándékot, amely megfosztaná az anyaország területén kívül rekedt magyart az Európa Unióban természetesnek vett kettős-állampolgárság jogától. A dokumentum szerzői tiltakoznak a szlovák testvéreinket érő fenyegetés ellen, és tűrhetetlennek tartják a pénzbeli büntetésekkel, vagy a jelenlegi állampolgárságtól való megfosztást kilátásba helyező rendeletek foganatosítását. A dokumentumban köszönetet mondanak a FIDESZ-KDNP koalíciónak, Orbán Viktor miniszterelnöknek és a mellettük nemzetmentő szolgálatot teljesítő testvéreinknek a határozottságot, amellyel pontot tettek az aggodalmakkal és félelmekkel kialakult helyzet végére. "Köszönetet mondunk a nemzetgyógyító határozatért, ugyanis ebből a helyzetből másként kezelhető a trianoni tragédia, a kommunizmus lelket megbénító tette vagy a 2005. december 5-i népszavazás gyászos eseménye. Köszönetet mondunk azoknak, akik a népszavazás alkalmával igennel szavaztak, és azóta is hordozták a nem-szavazatok gyalázatát. Istennek hálatelt szívvel megköszönjük, hogy a sok próbatétel között élő magyaroknak világosságot adott, és kiutat mutatott. Imádságra szólítunk fel minden becsületes embert, hogy a megtett lépést újabb nemzeterősítő lépések kövessék." - olvasható az ünnepi határozat végén. (Agnus Rádió, K. G.)

műsorajánló

Vasárnapi beszélgetés

 

A házasság hete című kezdeményezés Angliából indult el, Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. A szervezők szerint a házasság hete nem egy olyan rendezvénysorozat, amely egyegyházi vagy politikai perspektívát promoválna, azonban ilyenkor az egyházaknak, civil szervezeteknek lehetőség adatik arra, hogy a házasságot értékként mutassák be, olyan értéket, amely évezredes történelemmel rendelkezik, és amelyet a Biblia szemszögéből is szemlélhetünk, hiszen a Bibliában szereplő történetek, hazásságok jó példát mutathatnak nekünk arra nézve, hogy a saját házasságunkat hogyan kezeljük.

A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt. Vasárnapi beszélgetés rovatunkban a Kolozsváron, ebből az alkalomból szervezett eseményekbe tekinthetünk be, Sógor Árpád református lelkipásztorral és Magó Zsolt adventisa lelkipásztorral Kiss Gábor beszélgetett.

 

Szerkesztő: Kiss Gábor

2012. 02. 05 - 13:20