2011 Június 20-án, hétfőn este 8 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház új stúdiójában sor került a 2010/2011-es évad utolsó felolvasószínházi előadására. Demény Péter, kolozsvári író, költő, publicista Bolero című drámáját Salat Lehel rendezésében hallhattuk.

Felolvastak Kali Andrea, Laczó Júlia és Dimény Áron színművészek.
Ez az alkalom egyben a Kortárs dráma első estje volt, amely egy hosszabb, ősszel folytatódó sorozatot indított el. A mai valóságot a film mellett leginkább a kortárs drámák tükrözik, a színház fontosnak tartja tehát, hogy a sokszor műfaji határokat is feszegető kísérleti műveket megismertesse és megkedveltesse közönségével.
Demény Péter Bolero című drámája egy családi tragédia következményeit vizsgálja, rendkívül friss dramaturgiai megoldásokkal élve. Egy asszony nem tud megszabadulni évek óta öngyilkossá lett férje emlékétől, gyermekei pedig nem tudnak kilépni ebből az áldatlan helyzetből: menekülnének ugyan, de a lelkiismeret-furdalás otthon tartja őket. A belső feszültség aztán természetesen kirobban, kínos helyzetekbe torkollik, de vajon hány kínos helyzetre van szükségünk ahhoz, hogy szembenézzünk önmagunkkal, hogy megváltoztassuk életünket?
A Bolero című darab hétköznapi emberek hétköznapi, mégis megdöbbentő konfliktusait mutatja be olyan szereplők sorsán keresztül, akik nem akarnak tudomást venni önnön kínjaikról. Ismerős szituációk a nehezen megragadható valóságról és a kiküzdött egyéni szabadság értékéről.
Az Agnus Rádió hallgatóinak ezen a csütörtökön felkínáljuk a lehetőséget, hogy Irodalmi kincsek rovatunk keretében meghallgassák ezt a drámát, amelyet a felolvasószínházi est keretében vételeztünk. Kellemes és hasznos időtöltést, jó rádiózást kívánunk!
Szerkesztő: Ferencz Amália
Fotó: Bíró István (K.Á.M.SZ)
- 400 000 erdélyi magyar véleményére kíváncsi az Erdélyi Magyar Néppárt
- Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben
- Aranyoszék megerősítette kapcsolatát Hargita megyével
- Leváltották a szenátus elnökét
- Schmitt Pál szerint nemzetpolitikára van szükség határon túli politika helyett
- Karácsony előtt megnyithatják az Arad-Temesvár autópályát
- Kolozsváron indít gyárat az amerikai Pfizer gyógyszergyártó
Keresztyén Élet: Groundwork - angol műsor
So, what kind of book is the Bible? What is the Bible really about? Is it a handbook for successful living? Is it a guidebook about the way to heaven? Is it a textbook of theology, a source for formulating doctrines? Or is it a storybook about Jesus?
Luke 24:44-49
Milyen könyv a Biblia? Miről is szól a Biblia valójában? A sikeres élet kézikönyve? Egy útikönyv, amely utat mutat a mennyországba? A teológiai és hittudományi tankönyvek forrása, amely segítségével dogmák születnek? Vagy csak egy meséskönyv Jézusról?
Alapige:Lukács 24:44-49
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
2012. 02. 09 - 14:20










