A következő Ukrajna-EU csúcstalálkozón, amelyre októberben kerül sor, Kijev megtudhatja az EU vízummentesség életbe lépésének dátumát, írja a Delo c. lap.
Októberben a felek a tervek szerint egyeztetik a vízummentesség bevezetésének tervét, ez lesz a csúcstalálkozó fő témája.
"Úgy hiszem, elértük már azt a pillanatot, amikor konkrét akciótervről beszélhetünk az Ukrajnával kapcsolatos vízummentességre vonatkozóan" - közölte Stefan Füle, bővítési és szomszédságpolitikáért felelős EU-biztos.
A lap megjegyezte, hogy a vízumrendszer eltörlése attól függ, hogy Ukrajna hogyan teljesítette az úgynevezett EU-kérdőív pontjait. A 41 kérdésből álló kérdőívet még június közepén kapta meg Ukrajna – írja a Korrespondent.net internetes hírportál.
Ezek főleg nemzeti jogszabályokra vonatkoznak. A kérdőív pontjai négy fő részre vannak osztva: dokumentumok biztonsága, az illegális migráció és kivándorlók visszatelepülése, társadalmi rend illetve nemzetközi kapcsolatok.
Kijevnek le kell állítania a régi típusú személyigazolványok kiadását, ezenkívül át kell adnia az Európai Bizottságnak az államhatárok és a tengeri területek elhatárolásának tervét is.
Forrás: Kárpátinfo.net
- Tizedszer hangzottak el a református énekek a Művészetek Palotájában
- Egyházmegyei Nap a felvidéki Zempléni Református Egyházmegyében
- A Kétágú barokk orgonájáról és építőjéről szóló kiállítást nyitott meg Kelemen Hunor
- Élőzenés magyar táncház koncert táncbemutató Beregszász főterén a Sion Rádió szervezésében
- Ökumenikus kórházlelkész találkozó
- A Generális Konvent Elnökségének körlevele május 22. évfordulójára
- Csatlakoznak a felvidékiek az egységes Magyar Református Egyházhoz
CSÜTÖRTÖK ESTI MEGÁLLÓ MA ESTE 9-től
MA ESTE ÚJRA MEGÁLLÓ!
Ma érdekes és aktuális témával állunk elő!
A mai témánk:
A jövő előtt; mi leszek ha nagy leszek... álmok, valóság, lehetőségek itthon kárpátalján.

Te melyik utat választod? :-)
Ne maradjatok le, mert hasznos lehet a jövőre nézve is! Várunk este 9-től 11-ig
www.sionradio.eu - csak egy klikk!
Kérj dalt, játsz!
SKYPE: sion.radio
SMS: +380 95 85 76 790
ADÁS SZÁM: +380 3141 23236
Email: sionradio@gmail.com
2011. 09. 22 - 21:00









