2012. február 12., vasárnap - Lívia
Látogatóink száma a mai napon: 3432  Összesen: 3070060
Logo
Sion Rádió
2010. 09. 02


A házasság és a család védelmét célozzák többek között a kereszténydemokrata Pálffy István által a médiaalkotmányhoz benyújtott módosító javaslatok. A KDNP-s politikus hét módosító indítványt adott be, amelyek szerinte sokat javítanak a törvényen és a helyzeten.



A javaslatok a KDNP számára fontos nemzeti és eszmei értékek mellett a házasság és a család védelmére helyezik a hangsúlyt. Ennek jegyében az egyik indítvány rögzíti, hogy a médiaszolgáltatások nem sérthetik a házasság és a család intézményét. Azon médiaszolgáltatások, amelyek súlyosan veszélyeztethetik a kiskorúak és a fiatalkorúak szellemi, lelki erkölcsi és fizikai fejlődését, csak előzetes figyelmeztetés után vagy oly módon tehetők elérhetővé, amely biztosítja, hogy kiskorúak rendes körülmények között nem férhetnek hozzájuk - fejtette ki indítványában.

Javasolja azt is, hogy képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez vagy felhasználásához a törvény eltérő rendelkezésének hiányában az érintett személy hozzájárulása legyen kötelező. Nincs szükség ugyanakkor az érintettek hozzájárulására tömegfelvétel készítéséhez és felhasználásához, illetve nyilvános közszereplésről, közhatalom nyilvános gyakorlása során a közszereplőről, a közhatalmat gyakorló személyről felvétel készítéséhez és annak "nem visszaélésszerű" felhasználásához.

hirgyujto.hu

műsorajánló

CSÜTÖRTÖK ESTI MEGÁLLÓ MA ESTE 9-től

   MA ESTE ÚJRA MEGÁLLÓ!

Ma érdekes és aktuális témával állunk elő!


A mai témánk:
A jövő előtt; mi leszek ha nagy leszek... álmok, valóság, lehetőségek itthon kárpátalján.

Te melyik utat választod? :-)


Ne maradjatok le, mert hasznos lehet a jövőre nézve is! Várunk este 9-től 11-ig
 www.sionradio.eu - csak egy klikk!

Kérj dalt, játsz!

SKYPE: sion.radio

SMS: +380 95 85 76 790

ADÁS SZÁM: +380 3141 23236

Email: sionradio@gmail.com

 

2011. 09. 22 - 21:00