2012. február 05., vasárnap - Áta
Látogatóink száma a mai napon: 226  Összesen: 3034550
Logo
Fő Admin
2010. 07. 08

Július 7-én szerdán 17 órai kezdettel a Miskolc-avasi református templomban tartott istentisztelettel kezdetét vette a Kárpát-medencei református középiskolák XV. találkozója.

A találkozó házigazdája a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon a következő tanévben ünnepli alapításának 450. évfordulóját. Ennek az eseménysorozatnak is előrendezvénye ez a találkozó, melyen Csomós József a házigazda tiszáninneni kerület püspöke hirdette az igét a Jelenések könyve 14,12 verse alapján. A nyitó istentiszteleten a sepsiszentgyörgyi küldöttség (a találkozó előző évi szervezői) átadta a Lévaysoknak a találkozó vándor kopjafáját is. A Kárpát-medence valamennyi magyar református középiskolájából, számszerint 42-ből megérkeztek a küldöttek (180 tanár és tanuló) azért, hogy így is demonstrálják az összetartozást és egységet. A találkozó célja a kapcsolatépítés, a közös szakmai stratégia, együttműködés és programok lehetőségének keresése. Ma több szekcióban (diakónia, sport, zene, szabadidős-tevékenységek, kapcsolatok) tanácskozások lesznek, majd a délutáni órákban lillafüredi kirándulás, este pedig a Miskolc-tapolcai barlangfürdő várja a találkozó részvevőit.

A találkozón elhangzott igehidetés megtalálható a tirek.hu Digitális Kollégiumának hangtárában, letölthető ide kattintva.

műsorajánló

Ismerjük meg egymást - A zene, mint missziói eszköz

Alpha kurzus indul a debreceni Csapókerti Református Gyülekezetben. A képzés gyakorlati útikalauz a keresztyén hit alapjainak megismeréséhez, amely során a résztvevők választ kaphatnak az egyházról, Istenről és a Bibliáról feltett kérdéseikre.

2012. 02. 06 - 11:00