2012. február 12., vasárnap - Lívia
Látogatóink száma a mai napon: 2706  Összesen: 3069334
Logo
Birta Zoltán
2010. 03. 11




Legalább ezer diák és fiatal, a hazafiasság törvénybe iktatásával egyet nem értő állampolgár tüntetett Pozsonyban, a köztársasági elnök székháza előtt, hogy az államfőt rábírja a jogszabály megvétózására.

 Kitartóan vártak sorukra, mert államfőnknél nagy volt a "forgalom". Előbb Robert Fico kormányfőt fogadta, hogy átvegye tőle Igor Štefanov leváltási javaslatát, utána Ján Slotát, a nemzetiek elnökét, aki arra akarta megkérni, ne tegyen eleget a kormányfő kérésének. Végül azonban sorra kerültek a tüntetők is.
Átadhatták kérelmüket az államfőnek, amelyben az állt, hogy a hazafiság törvényben nem rendelhető el, mert az ilyen törvény alapjogokat sért. A hazafiság érzés, amit az emberekben neveléssel, tanulással lehet kialakítani. A hazafiság alapeleme az emberi jogok alapos megismerése, a jogok és kötelességek megtanulása, a másság és a kisebbségek tisztelete, nem falra függesztett zászló vagy szöveg... Róbert Mihály szervezete viszont arra hivatkozik: a hazafiassági törvény az egyetemes emberi jogok nyilatkozatát sérti, s ezzel az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Egyébként pedig törvényben senki nem rendelheti el a hazaszeretetet, mert az kinek-kinek belső, saját szabad érzése, az állampolgár egyéni véleményének lecsapódása

Forrás: www.felvidek.hu

műsorajánló

CSÜTÖRTÖK ESTI MEGÁLLÓ MA ESTE 9-től

   MA ESTE ÚJRA MEGÁLLÓ!

Ma érdekes és aktuális témával állunk elő!


A mai témánk:
A jövő előtt; mi leszek ha nagy leszek... álmok, valóság, lehetőségek itthon kárpátalján.

Te melyik utat választod? :-)


Ne maradjatok le, mert hasznos lehet a jövőre nézve is! Várunk este 9-től 11-ig
 www.sionradio.eu - csak egy klikk!

Kérj dalt, játsz!

SKYPE: sion.radio

SMS: +380 95 85 76 790

ADÁS SZÁM: +380 3141 23236

Email: sionradio@gmail.com

 

2011. 09. 22 - 21:00