Több mint 150 nyugdíjas iktatja szerdán a szenátusban módosító javaslatait a nyugdíjtörvényhez. Ezzel próbálják elérni, hogy emeljék a nyugdíjpont értékét a bruttó átlagbér 45 százalékára.
Az Emberség Föderáció elnöke, Gheorghe Chiuaru, kedden azt nyilatkozta, hogy a nyugdíjasok a szerdai találkozóra meghívták a parlamenti képviselőket, a szakszervezeteket, a munkaügyi minisztert és Emil Boc kormányfőt. Mihai Şeitan múlt csütörtökön elmondta, hogy az év első két hónapjában 1,5 milliárd lej volt a nyugdíjpénztár költségvetésének hiánya, ugyanakkor biztosította a nyugdíjasokat arról, hogy nem lesz gond a nyugdíjak folyósításával. Mihai Şeitan közölte, hogy mostanig nem nyúltak a nyugdíjak kifizetésekor ahhoz a hétmilliárd lejhez, amelyet a kormány a nyugdíjpénztár hiányának fedezésére utalt át. A munkaügyi miniszter február 24-én hangsúlyozta, szükség van a nyugdíjrendszer reformjára. Kifejtette, ha marad a jelenlegi nyugdíjrendszer, jövőben a kormány támogatásnak 2 milliárd euróra kell emelkednie és 2025-ig a nyugdíjpénztár fenntartási költsége eléri a GDP 6 százalékát.
(Paprika rádió)
- Tizedszer hangzottak el a református énekek a Művészetek Palotájában
- Egyházmegyei Nap a felvidéki Zempléni Református Egyházmegyében
- A Kétágú barokk orgonájáról és építőjéről szóló kiállítást nyitott meg Kelemen Hunor
- Élőzenés magyar táncház koncert táncbemutató Beregszász főterén a Sion Rádió szervezésében
- Ökumenikus kórházlelkész találkozó
- A Generális Konvent Elnökségének körlevele május 22. évfordulójára
- Csatlakoznak a felvidékiek az egységes Magyar Református Egyházhoz
CSÜTÖRTÖK ESTI MEGÁLLÓ MA ESTE 9-től
MA ESTE ÚJRA MEGÁLLÓ!
Ma érdekes és aktuális témával állunk elő!
A mai témánk:
A jövő előtt; mi leszek ha nagy leszek... álmok, valóság, lehetőségek itthon kárpátalján.

Te melyik utat választod? :-)
Ne maradjatok le, mert hasznos lehet a jövőre nézve is! Várunk este 9-től 11-ig
www.sionradio.eu - csak egy klikk!
Kérj dalt, játsz!
SKYPE: sion.radio
SMS: +380 95 85 76 790
ADÁS SZÁM: +380 3141 23236
Email: sionradio@gmail.com
2011. 09. 22 - 21:00









