Péntek délután megérkezett Ferihegyre második haiti útjáról a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőcsoportja. Az orvosok és segítők nyugodtabb körülményeket tapasztaltak, s az élelmiszerosztásnak köszönhetően javult a közbiztonság is - mondta a reformatus.hu-nak Osgyán Dániel, a csoport vezetője
A hat fős csoport - dr. Sári Ferenc orvos, dr. Mikos Borbála gyermekorvos, dr. Juhász Györgyi mentőorvos, az MRSZ készenléti orvoscsoportjának tagja, Albert Tamás mentőállomás vezető, Fodor Gusztáv a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) főkoordinátora és Osgyán Dániel az MRSZ a katasztrófa helyzetek és a nemzetközi programjainak vezetője - múlt hét csütörtökön indult Haiti fővárosába, ahol a januári földrengés miatt 212 ezernek haltak meg. A gyógyszereket és bébiételt is szállító református mentőcsapatnak ez volt a második útja Port-au-Prince-be. Az első csoport a múlt héten érkezett vissza Budapestre. Ezúttal „friss” emberek segítettek Haitin.
Osgyán Dániel szerint nagy változás az első úthoz képest, hogy jelentősen nyugodtabb volt a főváros, mert megkezdődött az élelmiszer segélyek szétosztása, és az ivóvíz ellátás is rendeződött. Az elmúlt időszakban megtöltötték Haiti fővárosát a segítséget nyújtó külföldi orvos csoportok és mentőcsapatok. A magyar reformátusok mentőcsapatának vezetője elmondta, hogy már nem sürgősségi eseteket kellett ellátniuk az orvosoknak, a legnagyobb problémát a fertőzések, lázas megbetegedések és az alultápláltság jelentette.
Az MRSZ csapata naponta átlagosan 150 beteget látak el egy magánklinikán, amelyet tulajdonosa átadott a külföldi orvosoknak, hogy segíthessenek a bajbajutottakon.
A családjuktól elszakadt, vagy árván maradt gyerekeken a nemzetközi segélyszervezetek próbálnak segíteni. A már meglévő árvaházak nem tudnak új gyerekeket fogadni, mert örülnek, ha a sajátjaikat gondozni tudják. A segélyszervezetek ezért sátras táborokat üzemeltetnek árvaházként, ahová „tízesével, húszasával” viszik az árván maradt, utcán kóborló gyerekeket.
Az árvák a legkiszolgáltatottabbak a földrengés sújtotta országban – mondta honlapunknak Fodor Gusztáv. A református lelkész hozzátette: a magyar orvosok megvizsgálták az árvaházban lévő gyerekeket, sőt több száz kiló tápszert és bébiételt osztottak ki. A segítségre jócskán rászorulnak a lesoványodott, kiszáradt, vérszegény gyerekek –fűzte hozzá Fodor Gusztáv.
A Magyar Református Szeretetszolgálat koordinátora szerint még az optimista becslések azt prognosztizálják, hogy legalább öt évre lesz szükség, míg normalizálódik a helyzet Haitin, amely szinte a földdel lett egyenlővé a január 12-i földrengés következtében.
(www.reformatus.hu)
- Ukrajnai elnökválasztás - Janukovics 48,95 százalékkal nyert
- Holokauszt-emlékművet állítottak Munkácson
- Könyvbemutatóval zárult az egyetemes imahét Nagyszalontán
- „Gyógyító egyházzá kell lennünk” – beiktatták Királyhágómellék új püspökét
- Gulácsy Lajos 85 éves - "Az Úr az én kősziklám…”
- Megállni a végzetes lépéshez vezető úton - kiál(lí)tás az ifjúságért
- Átadták a Komjáthy Benedek-sajtódíjat
Évértékelő a Sion Rádióban! .jpg)
Elkészült három részes sorozatunk. Kárpátalján egyedi terjedelemmel a 2009 esztendő nehézségeit, küzdelmeit, eredményeit, álmait, eleveníti fel, mely kárpátaljai magyar közösségünk legjelentősebb képviselőinek közreműködésével mutatunk be.
Stúdiónk vendége Dr. Bacskai József Beregszászi főkonzul, dr. Orosz Ildikó a Kárpátaljai Pedagógus Szövetség és II. Rákóczi Ferenc Főiskola Elnök asszonya, Gajdos István Beregszász megyei jogú város polgármestere
Évértékelő 2009 Sion Rádió
2010. 03. 17 - 11:10









