2012. február 05., vasárnap - Áta
Látogatóink száma a mai napon: 235  Összesen: 3034559
Logo
Fő Admin
2010. 01. 17

Engedelmességgel vállald azt a szolgálatot, amire az Úr indít - mondta Tőkés László leköszönő püspök a Nagyvárad-újvárosi református templomban, ahol szombat délelőtt beiktatták tisztségébe Csűry Istvánt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület novemberben megválasztott püspökét.

„Félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére” – idézte a Zsidókhoz írt levél 12. fejezetének sorait beiktató beszédében Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.

Gyógyító egyházzá kell lennünk – hangsúlyozta székfoglaló beszédében Csűry István, melyben saját biztosítási rendszer létrehozását, egy református kórház építését, és a testi és lelki szegénységben lévők megsegítését jelölte ki céljául a püspök.

A köszöntések sorát a Kárpát-medencei református püspöktársak nevében Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke nyitotta meg, majd egyházi és világi méltóságok köszöntötték a Királyhágómelléki Református Egyházkerület leköszönt illetve új püspökét.

Az Úristen hatalmas nagy ajándéka, hogy eljutottam eddig, ha pedig eljutottam, ez akkora megbíztatás, amire nézve az ember csak kicsinek érzetheti magát – nyilatkozta korábban honlapunknak Csűry István.

A püspök hozzátette: nagyon fontosnak tartja, hogy megtartsák a változások óta eltelt 20 esztendő eredményeit, sőt felette teljesítsenek. „A célom, nem alábbhagyni és konzerválni az állapotokat, hanem tovább fejleszteni. A református egyháznak mindig szenzációs eszköze volt a szónak és a hangos megnyilvánulásnak a lehetősége.”

„Hozzá vagyunk szokva a nagy kihívásokhoz, akár a magyarországi, akár a román kormányváltások nagy feladat elé állítottak minket. Gyakran kritikus állapotok alakultak ki, de mi hozzá vagyunk szokva a küzdelemhez. Ilyen életet vállaltunk, s ezt folytatjuk, az már a Jóisten kegyelme; hogy meddig” – tette hozzá a királyhágómelléki püspök.

F.Zs. - Cz.A.

Forrás: www.reformatus.hu

műsorajánló

Ismerjük meg egymást - A zene, mint missziói eszköz

Alpha kurzus indul a debreceni Csapókerti Református Gyülekezetben. A képzés gyakorlati útikalauz a keresztyén hit alapjainak megismeréséhez, amely során a résztvevők választ kaphatnak az egyházról, Istenről és a Bibliáról feltett kérdéseikre.

2012. 02. 06 - 11:00