2012. február 05., vasárnap - Áta
Látogatóink száma a mai napon: 282  Összesen: 3034606
Logo
Küldetés
2010. 04. 03

A Református Rádió Portál programot az a gondolat szülte, hogy a Kárpát- Medencében műsort sugárzómagyar református rádiók és sugárzási lehetőséggel nem rendelkező rádióstúdiók összefogva, egymást segítve közösen munkálkodhassanak küldetésük teljesítésén.
Istenünk iránti hálaadással tájékoztatjuk minden tisztelt hallgatónkat, barátunkat, testvérünket, határokon belül és túl, hogy mindaz, amiről sokáig csak álmodoztunk, megvalósulni látszik. Olyan ez, mint amikor a magvető látja, hogy a befektetett munkája, s az Isten áldása révén, itt - ott kezd kibújni a vetés. Látja a megrepedt földet, s a belőle sarjadózöld hajtást, és ez hálára indítja. Mindenekelőtt Isten iránt, mert a növekedést Ő adja. De eszébe jutnak mindazok, akik segítették munkáját, akikkel együtt törte fel a földet, vetette be a magot. Rájuk mindenkor köszönettel gondol, mert tudja, hogy nélkülük nem boldogult volna. Ez a kép jut eszünkbe, amikor a közös összefogással megvalósult Református RádióPortálra gondolunk.

Köszönet illeti mindenek előtt a Magyar Református Egyházat, a Tiszáninneni Református Egyházkerületet és a holland E-misson Alapítványt, akiknek hathatós szellemi és anyagi támogatása nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy az Európa Rádiógondozásában a projekt megvalósulhasson.

A Református Rádió Portál együttműködés a következő területeken valósul meg:

1. Közös Internet megjelenés egy gyűjtőportálon:
A partnerek együtt és mégis önállóan jelennek meg a Net-rádiózás területén.
Közösen - egy gyűjtőportálon -, ahol fontosabb híreik, információik, állandófrissítéssel, szerepelnek. Ezek mellett a saját arculati elemek és az elérhetőségek találhatók a közös oldalakon. Bővebb információkhoz a rákattintással link visz át az adott stúdiósaját honlapjára. Lehetőség van arra, hogy az együttműködő partner saját oldala a refradio.eu egyik aloldalaként vagy akár külön domain-név elérhetőséggel működjön. A saját domain névvel és honlappal rendelkező résztvevők oldala természetesen a www.refradio.eu portálon keresztül is és önállóan is elérhető marad. A saját weboldalak tartalmát a tulajdonosok töltik fel, és annak meghatározott részei automatikusan felkerülnek a közös portál főoldalára is. Pl. ha az Európa Rádióweboldalán a szerkesztő a hír rovatba beír valamit, azt a portál látogatók is látják, Illetve a partnerek is saját kóddal hozzájuthatnak. Így hatékony hírcsere indul el.

2. On-line adások:
A portálon nem csak egyházi- és világi hírek, tájékoztatók és egyéb információk jelennek meg, hanem lehetőség van on-line műsorszórásra is.

3. Arhivumok:
A weboldalakon az on-line sugárzott műsorok 2 hétig automatikusan tárolva vannak - mp3 formátumban - és bármikor újra meghallgathatók.

4. Műsorcsere
Elindul a műsorcsere-program a stúdiók között. A refradio.eu szerverén létesített ftp- elérhetőségen keresztül bármelyik stúdióátveheti jóminőségben a másik hanganyagát. Természetesen ezt egymással egyeztetik, és szerződésben szabályozzák.

5. Konzultáció, szakmai együttműködés:
A szakmai együttműködést természetesen folyamatos konzultációsegíti, mely során a felek egymás munkáját megismerik, segítik. Mindnyájunk számára nagy erőfeszítéseket jelent megmaradni, fejlődni, úgy gondoljuk együtt könnyebb. Az együttműködési lehetőség nyitott minden jelentkező számára, amely megfelel a szerződésben közölt feltételeknek. A refradio.eu projekt nincs lezárva, a közös oldalon valómegjelenés csak egy kezdet, egy alap, amely minden bizonnyal bővül majd.

Legyen ez az együttműködés Isten országának mustármagja, amely egykor nagy fáválesz, Istenünk Dicsőségére!

műsorajánló

Ismerjük meg egymást - A zene, mint missziói eszköz

Alpha kurzus indul a debreceni Csapókerti Református Gyülekezetben. A képzés gyakorlati útikalauz a keresztyén hit alapjainak megismeréséhez, amely során a résztvevők választ kaphatnak az egyházról, Istenről és a Bibliáról feltett kérdéseikre.

2012. 02. 06 - 11:00