2011. 10. 04
Megnyugvást és kiegyensúlyozottságot kell, hogy sugározzon a református rádió.
2011. 10. 03
Klímája a légúti betegségekre gyógyír, de nemcsak a testet, a lelket is felüdíti. Aki pedig megkóstolja a házi készítésű eperdzsemet, vagy Kati néni híres hajtogatott pogácsáját, biztos, hogy visszatér a Mátraházai Református Üdülőbe
Lelkésztovábbképző tanulmányi nap Sárospatakon
2011. 10. 03
„Teológia a tudományok között”– címmel rendez lelkésztovábbképző napot a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tanulmányi Bizottsága és a Sárospataki Református Teológiai Akadémia, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak
2011. 10. 03
„Kék Vödör – Remény tele” jelszóval nagyszabású élelmiszer- és adománygyűjtési akciót szervez a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Református Egyházmegye, a Magyarországi Dorcas Segélyszervezet és a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az akciót két esztendővel ezelőtt indították, először iskolának, majd anyaországi és erdélyi családoknak segítettek, idén pedig a határon inneni és kárpátaljai rászoruló családokhoz juttatják el a kék vödröket
Elindult a Kálvin kiadó új honlapja
2011. 10. 03
A Kálvin kiadó weboldala a megújulás után is www.kalvinkiado.hu címen érhető el. A portálon már internetes bankkártyás fizetésre is van lehetőség
Steward Program az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) 2012-es Firenzei Nagygyűlésére
2011. 10. 03
A GEKE nagygyűlésének szervezői fiatal teológus hallgatókat hívnak segítőül a Firenzében megrendezendő nagygyűléssel kapcsolatos szervezői feladatok elvégzésére, a lebonyolítás segítésére. Annak érdekében, hogy az európai egyházak hálózata megerősödjön, a GEKE a steward program keretében tíz teológushallgatót fogad a tagegyházakból, akik részt vehetnek a nagygyűlés munkálataiban
Megalakult a Roma Koordinációs Tanács
2011. 10. 03
Szeptember 26-án megtartotta alakuló ülését hétfőn a Parlamentben a Roma Koordinációs Tanács (ROK-T). Az alkalmon részt vett Bölcskei Gusztáv püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke. A most alakult testület célja, hogy minél több szereplőt bevonjanak a roma stratégia elkészítésébe, megismertetésébe és végrehajtásába
Őszi programok a Ráday utcában
2011. 10. 03
Utcazene fesztivál, könyvvásár, filmklub és könyvbemutató várja az érdeklődőket idén ősszel a Ráday utcában
2011. 10. 03
Megjelent az Igazság és Élet 2011/4. száma, amely október-november-december hónapokra (Szentháromság után 15. vasárnaptól kezdve Újévvel bezárólag) tartalmaz igetanulmányokat, prédikációvázlatokat vasárnapi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a kazuális szolgálatokhoz, adventi-szentestei ifjúsági istentisztelethez, illetve a Tízparancsolat alapján tematikus gyermek-istentisztelet sorozathoz található a füzetben bőséges vázlatanyag
2011. 10. 03
2011-ben ünneplik a Jakab király által szentesített Biblia megjelenésének négyszázadik évfordulóját világszerte. Ehhez kapcsolódva a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Anglisztika Intézete, a Hermeneutikai Kutatóközpont és a Magyar Bibliatársulat közösen szervezett angol nyelvű nemzetközi konferenciát szeptember 16. és 18. között
2011. 10. 03
Új könyvsorozat indul a Károli Gáspár Református Egyetem és a L’Harmattan Kiadó gondozásában. A Károli Könyvekről Sepsi Enikőt, a Bölcsészettudományi Kar dékánját kérdeztük
Kolozsvári Református Öregdiákok Magyarországi Baráti Társaságának találkozója Budapesten
2011. 10. 03
A Kolozsvári Református Öregdiákok Magyarországi Baráti Társasága negyedik negyedéves találkozóját tartja 2011. október 4-én. Az alkalom előtt megkoszorúzzák Ravasz László püspök emléktábláját is
2011. 10. 03
“Szatmár határok nélkül” címmel Fábiánházán tartottak ünnepi alkalmat szeptember 17-én, szombaton. A szabadtéri istentiszteleten Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdetett igét, az egybegyűlteket Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke köszöntötte
Húsz éves az újjáalakult Országos Református Nőszövetség - konferencia
2011. 10. 03
Az Országos Református Nőszövetség újjáalakulásának huszadik évfordulója alkalmából 2011. október 8-án konferenciát rendeznek. Az alkalmon kerül sor a Zsindelyné Tüdős Klára díj átadására is, az Egyházkerületek által javasolt Testvéreknek
Élő közösségekre van szükség - a presbiterválasztásra készültek Miskolcon
2011. 09. 19
2011. szeptemben 17-én, szombaton tartotta a Magyar Református Presbiteri Szövetség Dél-Borsodi Területi Szervezete konferenciáját Miskolcon
„Az egyház legyen egyház” - kerületi közgyűlés Debrecenben
2011. 09. 19
A Tiszántúli Református Egyházkerület csütörtökön és pénteken tartja éves közgyűlését Debrecenben. A kétnapos tanácskozáson az intézmények, bizottságok és szakelőadók éves beszámolóit hallhatják az alkotó tagok
Kétszázezernél is többen támogatták egy százalékukkal a református egyházat
2011. 09. 19
Több mint tizenhárom százalékkal nőtt az előző évihez képest az egyéni felajánlók száma, akik 2010-es személyi jövedelemadójuk egy százalékával a Magyarországi Református Egyházat támogatták. Az egy főre eső felajánlások száma azonban drasztikusan csökkent, így az MRE-nek jutó támogatás is visszaesett a tavalyihoz képest
Református egyházvezetők és politikusok találkoztak az Országházban
2011. 09. 19
Testvéri találkozón fogadta a közelmúltban alakult Református Törvényhozók Fóruma (RTF) a Generális Konvent Elnökségét szeptember 13-án az Országházban. Az RTF a közelmúltban alakult, célja, hogy tagjai közéleti munkásságukban is hangsúlyosabban képviseljék a református értékeket, illetve hogy szorosabb kapcsolatot tartsanak fent a Magyar Református Egyházzal. A találkozó keretében a Magyar Református Egyház részegyházainak és egyházkerületeinek megjelent vezetői beszámoltak az együttműködés lehetőségeiről is
Elkezdődött az új tanév a Sárospataki Teológián
2011. 09. 19
Megnyitották az idei tanévet a Sárospataki Református Teológián, az ünnepséget az intézmény főépületének imatermében tartották. A 2011/2012-es tanév őszi félévében összesen 281 fő kezdi meg tanulmányait, ebből 117-en idén nyertek felvételt
Elindult a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat első tanéve
2011. 09. 19
A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat ünnepélyes ökumenikus megnyitójára Budapesten, a Jezsuita Roma Szakkollégium épületében került sor szeptember 13-án. Az alkalmon részt vettek a történelmi egyházak képviselői
Ismerjük meg egymást - A zene, mint missziói eszköz
Alpha kurzus indul a debreceni Csapókerti Református Gyülekezetben. A képzés gyakorlati útikalauz a keresztyén hit alapjainak megismeréséhez, amely során a résztvevők választ kaphatnak az egyházról, Istenről és a Bibliáról feltett kérdéseikre.
2012. 02. 06 - 11:00






