Agnus Rádió
2010. 06. 09
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselői üdvözlik az Európai Néppárt frakciójának közfelkiáltással meghozott döntését, miszerint Tőkés Lászlót az Európai Parlament alelnökének javasolja. A FIDESZ delegációjának előzetes jelölése nyomán a parlament egyik fontos tisztségét romániai magyar töltheti be, ami újabb esélyt, lehetőséget teremt a romániai magyarság közösségi érdekeinek európai képviseletére - áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
A Sógor Csaba és Winkler Gyula európai parlamenti képviselők által aláírt dokumentum leszögezi, a román néppárti delegáció számára megtisztelő, hogy a FIDESZ a magyar alelnöki tisztségre erdélyi politikust jelölt. A döntés román-magyar viszonylatban szimbólumértékű, az európai nyitottság és tolerancia szellemében született, hosszú távon pedig minden bizonnyal erősíteni fogja a magyar és a román együttműködést az Európai Néppárt kereteiben is. Tőkés László, a Magyar Összefogás listájának első helyezettje volt, jelölése és leendő tisztsége olyan eszközt jelentenek, amelyek által nagyobb hatékonysággal jeleníthetőek meg sajátos kisebbségi törekvéseink és az Európai Unió nemzeti kisebbségi közösségeinek jogairól rendelkező keretszabályozás ügye - áll a közleményben. Az Európai Parlament plenáris ülésének szavazása még hátravan, az alelnököt június 15-én, kedden 12 órától szavazzák meg. (Agnus Rádió, K. G.)
- 400 000 erdélyi magyar véleményére kíváncsi az Erdélyi Magyar Néppárt
- Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben
- Aranyoszék megerősítette kapcsolatát Hargita megyével
- Leváltották a szenátus elnökét
- Schmitt Pál szerint nemzetpolitikára van szükség határon túli politika helyett
- Karácsony előtt megnyithatják az Arad-Temesvár autópályát
- Kolozsváron indít gyárat az amerikai Pfizer gyógyszergyártó
Keresztyén Élet: Groundwork - angol műsor
So, what kind of book is the Bible? What is the Bible really about? Is it a handbook for successful living? Is it a guidebook about the way to heaven? Is it a textbook of theology, a source for formulating doctrines? Or is it a storybook about Jesus?
Luke 24:44-49
Milyen könyv a Biblia? Miről is szól a Biblia valójában? A sikeres élet kézikönyve? Egy útikönyv, amely utat mutat a mennyországba? A teológiai és hittudományi tankönyvek forrása, amely segítségével dogmák születnek? Vagy csak egy meséskönyv Jézusról?
Alapige:Lukács 24:44-49
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
2012. 02. 09 - 14:20










